A napokban egy éves születésnapját ünneplő kislányunk, egyre látványosabban ad hangot, ha valami nem úgy történik, ahogy szerette volna, vagyis ahogy akarta.
Kicsit aggódtam emiatt, ezért olvasgatni kezdtem, hogy megértsem mi is zajlik a babámban. Gondolom, nem vagyunk egyediek, ezért gondoltam megosztom a tapasztalataimat, és az olvasottakat.
A csecsemő megszületésekor sírással jelez, ha éhes, ha fáradt, akkor is, amikor csak ölelésre vágyik. Az Ő kommunikációja egyetlen forrása a sírás. Van, aki erőteljesen, hosszú ideig sír, van, aki röviden és nem annyira elkeseredetten. Amikor megetetjük, ölbe vesszük teljesítettük az akaratát. Itt még az ösztönei vezérlik. Ha a szülő erre úgy reagál, hogy nem veszem fel, mert még nem kell ennie, vagy sírni hagyja, persze egy idő múlva abbamarad a sírás, a baba elfogadja, hogy nem kap segítséget, pedig kért, így negatív válasz érkezik számára a szülőtől. Tapasztalatom szerint, a legjobb, ha a baba szopizik, akkor igény szerint, nem az eltelt idő alapján tegyük cicire, és még mindig azon a véleményen vagyok, hogy nem kell hagyni, sírni.
Aztán később, amikor egyre önállóbb lesz, na, akkor kezd el az akarata fejlődni! Az első próbálkozásai, amikor meg tanul forogni, és ezt rendszerint pelenkázáskor teszi. Kezdi a határait próbálgatni. Ez sem igazi még, ez az első jele, hogy tudja, hogy mi következik és megpróbál ellenkezni. Amikor valamit nem ér el a polcon, vagy az építő kockát nem sikerül elsőre-egymásra tenni, elkezdi megtapasztalni a saját korlátait, ami gyakran hisztit vált ki, mert ezt feldolgozni nem könnyű.
Jön az időszak, amikor már minden művelet, kicsivel hosszabb „menetidőt”vesz igénybe. Etetésre számolj 25-30 percet, a takarításra, mosdatásra is kb ugyanennyit. A pelenkázás igazi harccá válik. Már lefektetni sem tudod, vagy ha sikerül, fél pillanat alatt már úton van. Mi már nem a pelenkázón próbálkozunk, hanem az ágyon.
Ami megoldás lehet, hogy adsz a kezébe valami játékot, és elpakolsz a környékről mindent, amit nem lehet a kezébe adni, mert esetleg a szájába veszi, és éles.
Nálunk a hintőporos doboz, a törlőkendő szokta megmenteni a mutatványt. A törlőkendőt kinyitom és megkérem, hogy adjon belőle. Néha túlzásokba esik és nem győzőm mondani, hogy elég, már nem kérek többet.
Az evés egy csatatérré változtatja a konyhát. Az eddig mindent jóízűen megevő gyermekem, már válogat. Repül a kanál, lehajolok érte, hogy összeszedjem, addigra már a tányérban van benne a keze. Olykor a haja is tiszta főzelék. Amit elér, olyan gyorsasággal kaparint meg, hogy felfogni sem tudom.
A legújabb, mikor tele a szája ennivalóval és nyújtogatja a nyelvét, meg amikor felteszi az asztalra a lábát. Jó mókának tűnik, de komolyan elgondolkodtat, honnan jutnak magától eszébe egy 1 éves gyereknek ilyenek, akinek senki nem mutat ilyeneket, és közben le sem veszi a szemét rólam. Várja, a reakciómat, ami ugye „a nem szabad, ne rendetlenkedj, apa sem csinál ilyet, apa sem teszi a lábát az asztalra, meg anya sem, de még a tesód sem!”
Aztán az akarat csak erősödik, folyton ellenállásba ütközünk. Próbálgatja a határokat. Keresem a kompromisszumos megoldásokat, betartva, ha valamit egyszer nem engedtem, akkor azt utána sem, még akkor, sem ha ordít. Olyankor „terelés” következik, amit más dologra történő figyeléssel talán sikerül elterelni.
Az első szó, amit kimondott, az a „neneneeee”. Minden helyzetben tudja, mikor kell használni. Öltözésnél, pelenkázásnál, ha aludni kell menni, ha valamit nem engedünk, ha neki nem sikerül valami.
Az, hogy „kicsi még, majd később meg tanulja”, hát nem feltétlen van így. Ha érzi, hogy bizonytalanok vagyunk, folytatni fogja, és nem tanulja meg a határokat. Tapasztalt szülőként tudom, hogy a határokat minden korszakban feszegetik, de a határ az határ. Mindhárom gyermekem más, ahogyan én is másképp vagyok a nevelés kérdésével 20 év elteltével. Tény, hogy amikor az ember, már 40 fölött van, nem annyira „sarkos”, a határok is kicsit távolabb kerültek.
Nálunk a szekrények egy része „babamentesítve” lett, a „még nyitott” szekrények nem érdeklik, viszont a mosogató alatti szekrény, ahol a szemetest tároljuk, és a pelenkázó alatti szekrény nagyon izgalmas, mivel ezeket nem szoktuk engedni, kipakolni. Már befelé is pakol a szekrénybe, nemcsak kifelé. A szennyes tartóban is rendszerint találok kockákat. Ha rászólunk, hogy nem szabad, olyan ordítást csinál, mintha kb meg vertem volna. Hasra vágja, magát a két kezébe temeti az arcát, úgy sír. Néha annyira nevetnék, de akkor azt hiszi, hogy ez mókás, így megpróbálom komolyra venni a figurát. Ilyenkor nyugtázom magamban, hogy még csak egy éves, de alakul… alakul.
A játékos dobozba folyton beleáll, ami azt eredményezi, hogy kijönni még nem tud így kiesik, vagy felborul. Néhányszor kivettem, és elmondtam, hogy kiesik és megüti magát. Akkora hisztit csinált, hogy inkább becsukom a szemem a kaszkadőrmutatvány közben, és hagyom, hogy megoldja.
Ha gyereked van, szülőként is garantáltan készségfejlesztésen mész keresztül. 😀
Fejlődik a memóriád, a fizikai állóképességed, a kreativitásod, a reflexed. A kongitív funkciók fejlesztése is teljes mértékben megtörténik. 😊A megismerési és gondolkodási tevékenységek, mint a figyelem, az észlelés, a nyelvhasználat, 😁 az emlékezés. Például a döntés, tervezés, problémamegoldás, önismeret, ezek mind olyan magasabb rendű feladatok, amit egy totyogó kisgyermek által, képes vagy fejleszteni😊
Ennek a későbbiekben még hasznát veheted!🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: