Ma egy kicsit magunkról írok, hogy mi a babával, hogyan éljük meg ezt a mindenki számára nehéz időszakot.
Nálunk a fordulatot, a helyzet komolyságát, és komolyan vételét az iskolák, bölcsödék és óvodák bezárása okozta, valamint a családunkat érintő határzár és annak “hozománya”.
Hanna és én, mi még itthon vagyunk, ezért nekünk kicsit könnyebben ment, mint azoknak a szülőknek, akiknek meg kellett oldani a gyerekek elhelyezését, amíg dolgoznak.
Mégis az életünk hatalmasat változott!
Mivel egy kis panellakásban élünk az érettségi előtt álló nagylányunkkal, és egy örökmozgó kislánnyal, akinek apukájának munkája miatt, többször, egy-két hétre külföldre kell utaznia.
Szerencsére, még a határzár bejelentése előtt úgy határoztak, hogy egy időre lemondják a külföldi munkákat. Aminek természetesen nagyon örültünk, annak ellenére, hogy ez “gazdaságilag” megviseli majd, a helyzetünket.
A dolgok felgyorsultak, és a kormány bejelentése után, miszerint a gyerekek digitális oktatáson vesznek majd részt…hát megijedtünk.
Saját fotó, mások számara fel nem használható
Nem kicsit, hiszen nagylányom érettségire készül, és itthon, miközben a húga folyamatosan “ostrom alatt” tartja a lakást és minket is, nem tudtam elképzelni, hogyan éljük túl. Még most sem tudom, hiszen ez még csak a 4. nap…
Szerencsétlenségemre sikerült, jól benáthásodnom hétfőre, de tea, C-vitamin, inhalálás és az önkéntes karantén hatására, mára rendbe jöttem.
A kialakult napirendünk a délelőtti séta, a babával való bevásárlással egybekötve módosult.
Hétfőn, kedden és szerdán a digitális oktatás még nem teljesen volt kialakult, így a kapott feladatok elvégzése mellett nagylányom tudott segíteni, így a bevásárlást ő csinálta, és a párom, aki dolgozik.
Hanna értetlenül és elégedetlenül ácsorgott az ajtóban a kabátjával, de egy 15 hónapos babának nem igazán tudtam megmagyarázni, hogy miért nem megyünk most sétálni.
Leültünk játszani, olvasni, labdáztunk, rajzoltunk, de többször álldogált az ajtóban és integetve mondta, hogy me, me…
Mi mégsem mentünk!
Bevontam a főzésbe, takarításba, ahogy eddig is. Amikor végre 5 percig nem lábatlankodott a konyhában, cafatokra tépett papírzsebkendőt szórt szét a szobában és elcsent egy testápolót, amit még idejében sikerült megmentenem, hogy szétkenje. Szóval nem unatkoztunk!
Ma a 4.napon, megkezdődött az online órák megtartása, ami fejtörést okozott, hogyan menjek bevásárolni az ebédhez, hogy a kicsit ne kelljen egy potenciális gócba bevinnem.
Aztán mielőtt útra keltünk volna, nagylányom jött ki a szobájából, hogy 10-kor kezdődik a következő órája, ne vigyem a kicsit magammal.
Mondanom sem kell, milyen csalódott volt, amiért megint otthon kellett maradnia.
A belvárosban lakunk, az üzletek jó részt, 5-10 perc sétára vannak.
Miután 4 napja, csak az erkélyre mentem ki, ahol a helyzethez képest azt tapasztaltam, hogy az emberek úgy közlekednek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
A mai napon, a boltokban nem volt tolongás, a gyógyszertár előtt nem kígyózott a sor.
Meglepődve tapasztaltam, hogy nem látok időseket. A boltban egy középkorú férfi vásárlása megmosolyogtatott. Az anyukája telefonon keresztül segített neki a vásárlásban.
Lehet, hogy még a férfiak is megtanulnak eligazodni a boltban, és a zöldségek között.
Tízórai után a két háztömb közötti zárt udvarra indultam a babával, ahová nem jár senki. Nincs is sem játszótér, sem pad.
Saját fotó, mások számára fel nem használható
Útközben a lépcsőházban összefutottam a szomszéd nénivel, aki tele szatyorral jött fel a lépcsőn.
Szegényre biztosan csúnyán néztem, és megkérdeztem, hogy merre járt.
Mondta, hogy csak a lenti húsüzletben volt, nem mer elmenni máshová, de tudja, hogy nem szabadna, meg igazából van mindene.
Felajánlottam, ha bármire szüksége van, nyugodtan szóljon, szívesen segítünk neki.
Hanna boldogan rótta a köröket, örült, hogy lejöhetett kicsit!
A nagylányomra pedig büszke vagyok, mert ebben a számukra sem egyszerű helyzetben, megpróbál minden zavaró tényezőt kizárni, hogy sikerüljön felkészülnie a vizsgákra.
Nincs csavargás, nincsenek barátnők…
Bízom benne, hogy hamarosan mindenki hasonlóképpen fog vélekedni, és a szabályokat, ajánlásokat betartva mihamarabb elmúlik és már csak rossz emlék lesz!
A mi napi mottónk: “rajtunk nem múlik”!
Nagy Anett koraszülő édesanya
További tartalmakért, érdekességekért itt elérhető koraanyu facebook oldala, fotókkal, videókkal😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: