A babák bőre a születés után nagyon érzékeny, ezért fontos az ápolására odafigyelni!
Én egyébként imádom a baba illatot, és a “babázás” ezen részét is.🥰 Számomra ez olyan “soha vissza nem térő” különleges, “kommunikációs” kapcsolatot jelent anya és baba között, mint a szoptatás.🥰
A fürdetést érdemes úgy kialakítani, hogy általában mindig ugyanabban az időben történjen, így a rendszer hamar kialakul a baba és a család életében.
A fürdés nálunk igazi öröm! A kezdetektől imádja. Az első néhány hétben megnyugtatta a víz, mintha még a pocakban lenne, és a magzatvíz venné körül.
Fürdés előtt már fél órával, megszabadítottuk a babát a pelustól, amitől felszabadultan mozoghatott kedvére. Később meg már igazi móka lett.🙂
Mi legalább 25 C°-ot csináltunk, és amíg pici volt, a pocakját mindig betakartuk egy textil pelussal.
Az első napokban a hazaérkezésünk után, kicsit ijesztő volt, hogy a kisbabánk, mennyire apró, és törékeny. Az éppen csak 2 kilós “szerelem csomagot” megfogni sem volt egyszerű, mert kis “nyiklinyakli” volt.
Reméltem, hogy mire haza visszük, a köldökcsonk leesik, de szerencsére hamar hazavihettük, úgyhogy nem volt ideje a 7 nap alatt leesni.🙂
A nagyoknál is kicsit óckodtam tőle, de fontos tisztán, szárazon tartani, és ellátni, mivel az egy “nyílt seb”.
A gyermekorvos az első látogatás alkalmával megmutatta, hogyan lehet egyszerűen és szakszerűen rendben tartani. Írt fel néhány receptet, amit a gyógyszertárban kiváltottunk.
Fürdetőkrém, popsikrém, k- vitamin, d-vitamin…alkohol amivel a köldökét ápoljuk…
Ne felejtsük el, hogy a koraszülött babát, egy teljesen steril környezetből hoztuk el, így nagyon ügyeljünk a higiéniára és a kézfertőtlenítésre!
Nálunk a fürdőszobában, és a pelenkázón is volt fertőtlenítő folyadék.
A fürdetést mi az esti órákra időzítettük, általában két etetés között.
Babaolajos vattakoronggal megtöröltem a hajlatokat, a füle mögött is.
Még mindig, legalább hetente egyszer, fürdés előtt fél órával, a hallójáratot olajos fültisztítóval és a fül mögötti részt is kezelem. Nem próbálok a fülébe belenyúlni!
Szerencsére, a fejbőrén a koszmó nem volt jellemző. A koszmó sárgás-barnás felrakódás, ami a fejbőrön, szemöldökön, hajlatokban megjelenő bőrgyulladás. Amikor egy pici foltot látok, babaolajos vattakoronggal bedőrzsölöm, majd mielőtt a vízbe teszem megint óvatosan megdörzsölöm, megmosom fürdetővel vagy samponnal, szárazra törlöm és puha babakefével kifésülöm, így elkerülhető, hogy vastagon beborítsa a kis buksiját.
Őszintén szólva, nem hiszek ezekben a koszmó elleni samponokban, és azzal sem értek egyet, hogy rajta kell hagyni, majd elmúlik. Egyrészt folyamatosan vastagszik a réteg rajta, másrészt olyan ápolatlanság érzését kelti.
Szóval a babaolaj nekem bevált!
A hajlatokat azért szoktam kitörölni fürdés előtt, mert a sok bukizás, legtöbbször befolyt a nyakába is, amitől büdi lett, és a hintőpor maradványokat is így távolítottam el.
A gyógyszertári fürdetőt először nem igazán tudtam, hogyan használjam, hiszen nem tudtam a vízben rákenni a babára.🤔 de egy kedves ismerősöm, elmondta, hogy még szárazon kell rákenni, majd a kádban lemosni😃
Mi általában hintőport használunk, de van amikor testápolóval masszírozom a babát, ezt nagyon szereti.
Kényes téma, amivel sok anyuka küzd!
A fiúk esetében biztosan sokan tapasztalták már, és tisztában van vele minden fiús anyuka, hogy a bőr a kukin le van tapadva, amit általában szakember, vagy a gyermekorvos tud kezelni, és elmondja a szülőknek, mi a további teendő.
Azt viszont kevesen tudják, hogy a kislányoknál előfordul, hogy a szeméremajkak összetapadnak. Vékony hártya alakul ki. Előfordul, hogy nem okoz problémát, de olyan is, hogy az összenövés olyan mértékű, ami miatt a vizelet nem tud teljesen kiürülni, így a pangó vizeletben a baktériumok húgyuti fertőzést, vesemedence gyulladást okozhatnak.
Mindenképpen mutassuk meg a gyermekorvosnak, ha bizonytalanok vagyunk!
Gyermek nőgyógyász, vagy gyermeksebész elvégzi az összetapadt hártya szétválasztását, amennyiben az A-vitaminos ecsetelés nem hoz javulást.
Az, hogy mitől alakul ki, arra nincs magyarázat. Hormonális okai is lehetnek. Olvastam róla, és rákérdeztem a gyermek sebésztől, hogy tényleg a nem megfelelő tisztántartás a legfőbb oka?! Ő annyit mondott, ha valaki hajlamos rá, akkor nem tudjuk elkerülni.
A tisztítás, pelenkázás során, lehetőleg sima, tiszta vizes kendővel tisztítsuk. Amennyiben nem muszáj, ne használjunk kenőcsöt, mert a magas száraz anyag tartalom miatt is hámosodni kezd.
A popsikrémet egyébként mi csak szükség esetén használunk. Feleslegesen nem kenem, és “folytom” el a bőr szellőzését. Főleg nem vegyi, gyógyszertári kenőccsel.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a baba arcbőrét a hideg, a szél és az időjárás egyéb tényezőitől megvédjük! Valamint a fogzási időszakban a kipirosodott arcocskát alvás előtt legalább bekenjük! A Bepanthen nekünk bevált ezekre!
A reggeli mosakodás nálunk már a fürdőszobában történik, de amíg pici volt, vizes, puha textillel töröltem meg az arcát, és a popsiját. Most hogy már “fogat is mosunk”, Hannának csak bevizezem a fogkefét, és együtt mossuk, amit nagyon élvez. Közben ügyesen próbál utánozni.
A fésülködést is megtanulta, már nyúl a fésűért. Persze nem csak egyedül fésülködik! 🙂
Hamarosan 14 hónapos lesz, és már kialakult, rögzült benne, hogyan is tisztálkodunk. Hogyan mossunk kezet, fogat…
Természetesen önállóan tisztálkodni kb 5 éves kora körül fog tudni, amit akkor is ellenőrizni kell, de az alapok fontosak!
Nagy Anett koraszülött édesanya