Néhány éve nekem a január mindig olyan nosztalgia hónap. Ilyenkor gondolatban lezárom az előző évet, és eszembe jutnak gyerekkorom nagy pillanatai.
Milyen volt a ’80-as években gyereknek lenni?
Szerencse volt, hogy egyáltalán felnőttünk!
Faluhelyen igazi boldogság volt gyereknek lenni!
Rengeteget játszottunk! Nem drága dolgokkal, csak egy egyszerű “bugyigumival”.
A szabályokat mi hoztuk, és hihetetlen figurákat találtunk ki, amiket aztán mindenki megtanult.
Rengeteg időt töltöttünk a szabadban. Ha valami rosszat csináltunk, pl nem értünk haza időben, büntetésből másnap nem mehettünk ki. Borzasztó volt bentről hallani, hogy az utcán gyerekzsivaly van, de nem lehetsz ott.
Íratlan szabályaink voltak, a jogainkat pedig nem tudtuk, csak éltünk és játszottunk.
Amire mindig esküt tettünk!
Játszottunk “adj király katonát”, bújocskáztunk, fogócskáztunk, bunkit építettünk.
A barátnőmék melléképületének padlásán szalma bálákból rendeztünk be “klubbot”.
Tagigazolványokat gyártottunk, azzal lehetett feljönni.
Rajzoltunk, barbie babáknak ruhát varrtunk. Nem szólt ránk senki, hogy a tűvel megszúrjuk magunkat.
Amikor elkísértük szüleinket boltba mindig gondoltunk a barátainkra is, ha kaptunk valamit. A játszótéren összeverődött “banda” tagjainak, pedig szétosztottuk amit kaptunk. Tudtuk ki milyen ízt szeret. Ebből innivalót lehetett csinálni, de mi a tenyerünkbe öntöttük és nyalogattuk. Nem foglalkozott senki vele, hogy mostunk-e kezet előtte.
A tévét nem sokat néztük, de voltak kedvenc meséink, amiket leginkább hétvégén adtak a tévében. Mivel nem volt, csak egy csatorna, ezért tudtuk, hogy mindenki látta.
Egyik kedvencem Pumukli volt.
Filmek közül a Sandokant szerettük, ami sorozat volt. A lányok “szerelmesek” voltak Sandokanba, a fiúk pedig olyanok akartak lenni, mint ő.
Amikor bent játszottunk nagy ritkán sokféle társasjáték létezett. A legtöbbhöz papír, és toll vagy ceruza kellett.
Voltak nagyon “menő” tollaink és ceruzáink!
Szerettünk kopírozni. Öltöztető babázni.
Indigó, vagyis becenevén kopír papír. Könyvből, újságból a másolni kívánt minta alá kellett tenni, a feliratos oldalával felfelé, alá pedig üres lapot. Cerizával körbe rajzoltuk és a papírra átmásoltat kiszíneztük!
Az iskolában nálunk ez volt az “interaktív” tábla, amit rendes nevén irásvetítőnek hívtak.
Kötelező iskolaköpeny volt. Aki nem vitte el beírást kapott.
Túléltük! Nem kisérgettek minket, nem voltunk folyamatos felügyelet alatt és mégis túléltük! Nem betegedtünk meg ha koszos kézzel ettünk, ha a kerti csapról ittunk, ha papsajtot “legeltünk” a focipályán. Akkor sem amikor mosatlan gyümölcsöt ettünk a fáról.
A mi gyerekeink el sem tudják képzelni, mennyire “szabadon” élvezhettük a gyerekkorunkat!
Mégis tudtuk, hogyan kell viselkedni az iskolában, a szüleinkkel, a felnőttekkel.
Tiszteltük az embertársainkat!
Az emlékek a gyermekkorunkról, életünk végéig kísérnek minket!
Fotók forrása: pinterest.hu
Nagy Anett koraanyu
Köszönöm🙂
Soha nem unatkoztunk! Igazi gyerekek voltunk, koszosak, sárosak…és boldogok😊
Nagyon igaz írás !