Itt a betegségek szezonja! Hogyan kíméljük meg gyermekünket a gyógyszerek okozta mellékhatásoktól?

Elérkezett a betegségek szezonja!

Sajnos, bárhogy próbáljuk megelőzni, elkerülhetetlen. Vitaminok, gyümölcsök, zöldségek fogyasztása mellett, hiába az óvatosság, fertőtlenítés, azért csak sikerül összeszedni valamit. 

A család bármely tagja elkap valamit, tuti, hogy rövid időn belül mindenkit levesz a lábáról. Hetekig megy a “ping pongozás”.

Előfordul, hogy minden előzmény nélkül tör ránk a “sunyi” vírus.

Hanna hólyagos garatgyulladása, pont a wellness alatti első éjszakán jött elő, lázzal, evés elutasításával. Nátha, orrfolyás és egyéb betegségre utaló dolog nélkül. Természetesen pont szombat hajnal, amikor csak ügyelet van.

Hazautaztunk, egyből az ügyeletre. Zsúfolásig volt a váróterem. Mindenki köhögött, tüsszögött. Lelki szemeim látták a felénk száguldó a bacilusokat. Remek dolgokat lehet itt összeszedni, a már meglévők mellé!

Megkaptuk a diagnózist, és  a javaslatot. Lázcsillapítás, fájdalomcsillapítás, spray a hólyagokra, sok folyadék.

Na, ez nem egyszerű, amikor a gyerkőc nyűgös, és semmit nem akar, főleg kinyitni a száját, hogy a gyógyszert beadjam. Ez igazi kihívás!

Nem szöszölök! Fecskendővel nyomom a szájába. Tiltakozik, ordít, de ha még fél órát könyörgök, akkor sem fog változni semmi. Essünk túl rajta! 

Éjszaka, szinte alig aludtunk. Másnapra, legalább már láza nem volt, de az evés, ivás nem ment zökkenő mentesen.

A szobahőmérsékletű Rossmann-os vaníliás tejbegríz, amit sikerült megetetni vele. Na, meg persze a kalács! Ez életmentő, mindig bejön, és arra meg is szomjazik!  Határozottnak kell lennem, ha nem akarom, hogy kiszáradjon. Többször keveset, de itatni kell! Ha szükséges fecskendővel, de töltöm bele, akár tetszik, akár nem! 

Ordít, de ha felveszem megnyugszik, közben elmondom, neki, hogy ezt muszáj, mert a kórházban ettől sokkal rosszabb dolgok történnek.

Nem fenyegetem, csupán magamat próbálom “fényezni” előtte, hogy nem vagyok rossz anya…

Alváskor nyugtalan, többször köhög. Este fél 8. Sírva ébred. Nagyon be is van rekedve. Láza nincs, de elkezd ugatva köhögni, amiről eszembe jutottak, egyeskével udvaron töltött téli éjszakáim. Bepánikoltam. 

Az is eszembe jutott, hogy esetleg a spray, amit fújtunk a szájába okozhatott nála mellékhatásként fulladásos köhögést.

Azonnal felkaptam a kabátom, gyereket az overálba és indulás az ügyeletre.

Az előző napi hólyagok eltűntek, de most heveny gégegyulladása lett. A doktornő kérdezte, hogy van-e inhalátorunk. Korábban gondoltunk rá, de eddig nem volt szükséges, ezért nem szereztünk még be. 

Kapunk antihisztamint, nappalra köptetőt, és szükség esetére kúpot. A fájdalomcsillapítás továbbra is marad. A spray-re már nincs szükség, a fogzás miatt, ha gondoljuk kenhetjük az ínyét vele.

Antibiotikum szerencsére nem szükséges, az otthon betankolt gyógynövényes köptető mehet. A kúp, aminek a hatóanyaga szteroid, hát ez már csak, akkor, ha minden lehetőség sikertelen!

Egyeske sajnos sokat betegeskedett. Talán túl is aggódtam, de a helyzet mindig okot is adott az aggodalomra.

Ketteske sokkal kevesebbet és kevésbé “súlyos lefolyású” beteg volt.

Ugyanaz a hányás, hasmenéses vírus egyeskénél három napig tartó, ágyból felkelni nem tudó legyengülést eredményezett, ami ketteskénél egy éjszaka alatt lezajlott.

A köptető hatására Hannának az orra is elkezdett folyni. Elő a porszívóval, ettől már engem is kivert a víz. 

Van elektromos orrszívónk, de az kb semmire nem való. Orrspray, orrszívás…

A napok borzasztóak ilyenkor! Elfáradunk a harcba, a betegség meg betegebbé tesz mindannyiónkat!

Aztán, mikor kicsit nyugodtabb lett a helyzet utána néztem az inhalálásnak. Orvosi vélemények, külömböző tipusú inhalátorokról. Javaslatokról.

Összeszedtem néhány gondolatot, az olvasottakból!

Az inhaláció magyarul belélegzést, belélegeztetést jelent. Gázok, gőzök, porok, porlasztott folyadékok belélegzését.

Mi az inhaláció és miért hasznos?

Természetes kezelése a légutaknak. Kíméletes terápia, amit tiszta, fiziológiás sóoldattal is lehet végezni. A SALVUS víz is teljesen alkalmas inhalálásra, akár felső légúti, akár alsó légúti megbetegedések kezelésére.

Az inhaláció előnyei:

Csak a légutakat érinti a kezelés, míg a szájon át alkalmazott gyógyszerek a gyomorban szívódnak fel, vagy az emésztő rendszer más szakaszaiban, ahonnan a vérárammal tovább jutnak a szervezet többi részébe, ahol nincs szükség a hatásuk kifejtésére.

Orvosi javaslatra gyógyszert vagy egyszerű fiziológiás sóoldatot hatékonyan tud bejutni a tüdőbe és légutakba.

Kevesebb a mellékhatás.

Hamarabb és tovább fejti ki hatását.

Mi az inhalátor?

Az inhalátor porlasztott folyadék előállítására, és bevitelére alkalmas szerkezet, mely az alsó és felső legutakba eljuttatja a porlasztott folyadék részecskéket.

Hurut oldására az egyszerű fiziológiás sóoldat mellett, orvosi javaslatra hurutoldót és hörgőtágítót is lehet használni.

Gépi inhalátorok előnye:

Az inhalátor porlasztott folyadékot (aerosol) juttat be a légutakba.

Az aerosol levegővel keveredett folyadékcseppeket jelent. Ezek a kis atmérőjű folyadékcseppecskék a legkisebb légutakig is képesek eljutni.

Két típusa van, a kompresszoros és az ultrahangos.

A kompresszoros inhalátorok a kompresszor segítségével sűrített levegőt állítanak elő. A porlasztófejben, a fúvókákon át a folyadékot apró szemcsékre porlasztja. Köd formájában jelenik meg.

Hátránya, hogy zajjal jár a működése és súlyuk, méretük nagyobb, mint az ultrahangos inhalatoroknak.

Az ultrahangos inhalátoroknál a nagyfrekvenciás rezgés hatására a részecskék leválnak, összekeverednek a levegővel és ventilátor segítségével jut a keverék a légutakba.

A választásom több szempont alapján esett a kompresszoros gépre.

Mindenképpen alkalmas legyen egy egy éves kisgyermeknek, de lehetőleg mi felnőttek is tudjuk használni. Az ára ne legyen méreg drága. 

Legtöbb pozitív véleményt az OMRON márka kapta, melynek rengeteg típusú inhalátora van kereskedelmi forgalomban. 

A választásom egy közép árkategóriás inhalátorra esett, amihez orrszívó is van, így a “rettenetet” csak porszívózáshoz kell elővenni.

Meglepetésünkre kislányunk egészen nyugodtan viseli a maszkot. Először nem akarta, de rajött, hogy ez nem fáj. 

Bízom benne, hogy sikerült jól összefoglalni az információt az inhalálásról és sokan, inkább ezt a természetes terápiát választják gyermeküknek!

Fotók forrása: pinterest

Nagy Anett

Címkék:
Tovább a blogra »