Sokat gondolkodtam, hogy mekkora babával érdemes, vagy lehet a családnak wellnessre utazni, úgy, hogy az valóban jó és pihentető legyen a családnak, ne egy rémálom.
Megosztom veletek, mi hogyan, mi alapján választottunk, és hogyan történt az első wellnessünk!
A húsvéti ünnepekkor Hanna, még csak négy hónapos volt. Koraszülöttségéből adódóan, nem szerettük volna kitenni a gyenge, fejletlen immunrendszerét fertőzéseknek, és ennyi idősen még igazán nem akkora élvezet a babának, ezért mi későbbi időpontra terveztük be a közös pihenést.
Nyáron egy alkalommal vittük őt, szabad vizes strandra, amire otthon azért kicsit “előkészítettük”. A hűvösebb, nagyobb vizet a fürdőkádban próbáltuk. Kicsit hűtöttük, és mindig kicsit több vizet engedtünk neki.
Bár meglepődött a víz nagyságától, és picit megrémült, de hamar hozzászokott és néhány perc múlva már élvezte.
Akkor úgy gondoltuk, talán egy évesen, mindenféle tekintetben alkalmas lesz rá, hogy néhány napra kipróbáljuk a családi kikapcsolódást, wellnesst.
Hanna nagyon ragaszkodik az ő saját, megszokott környezetéhez. A nyugodt, pihentető alvást ez idáig, csak otthon az ágyában tudtuk elérni, ez is fontos szempont volt. Amikor már a nap nagy részét nem alvással tölti, hanem érdeklődve figyeli a körülötte zajló történéseket, igazán az amikor „megérett” egy ilyen élményre.
Nyár vége felé jártunk, amikor nézegetni kezdtem, hol van a közelünkben olyan wellness hotel, ami “bababarát”.
Leginkább az adott hotelről a vendégek által megosztott véleményeket, tapasztalatokat szoktam elolvasni. Így esett a választásunk a Hotel Orchidea Tengelicre, ami egy órás utazást jelent nekünk.
Rögtön megbeszéltük az időpontot apával, és ajánlatot kértem. Az ajánlat gyors, részletes és korrekt volt, ezért át is utaltam a foglalót, bár még 4 hónap volt hátra, biztosra mentünk.
A nagyokkal mindig jól felszerelt apartmant választottunk, mert azért nem mindenhol, mindenki tolerálja a gyerekek nyüzsgését. Gyerekkel azért nem felhőtlen a kikapcsolódás!
Úgy gondoltuk, hogy egy évesen, már okosabb, nyitottabb az új dolgokra, de nem kellene túl hosszú időre kizökkenteni a megszokott környezetéből, viszont már kell egy kicsit edzeni, az esetleges hosszabb nyaralásra.
3 nap 2 éjszaka ez ideális lehet. Az étkezése is megoldható, hiszen, túl vagyunk már az allergének bevezetésén, így ez alatt a néhány nap alatt, ha bolti bébiételt adunk neki, nem dől össze a világ, persze, ha hajlandó megenni. Mindig legyen az embernek B terve! Nálunk a kenyér, vaj és kalács szokott “életet menteni”. Ezek tutira bejönnek, ha mást nem is fogad el! Többféle gyümölcsöt szoktak feltenni a svédasztalos menük mellé, ami szintén egy opció lehet.
Az időzítésünk a karácsony és szilveszter közötti időszakra esett.
Izgatottan készültünk és vártuk a napot! Mondhatom, hogy be voltunk zsongva rendesen!
Délután 14 órától lehetett a szobákat elfoglalni, de nekünk sikerült hamarabb megérkeznünk.
Amíg a szobánkat takarították mi körülnéztünk a hotelben, és megebédeltünk. Többféle ételből lehetett választani. Kétféle leves, tészták, diós, mákos, grízes, káposztás. Az asztalok szobaszám szerint voltak terítve. Az étteremben az asztalok elhelyezése úgy történt, hogy az etetőszék, ne akadályozzon semmiféle forgalmat.
A pincérek mosolyogva várták, a kedves vendégeket és lesték minden kívánságukat.
A játszószobát is felfedeztük, ahol szép csendben játszottak, rajzoltak a gyerekek egy felnőtt társaságában.
Nem mentünk be, mert utcai cipőben voltunk.
Mielőtt szobát választottunk úgy gondoltuk, hogy a baba az idegen környezet miatt, jobb, ha közöttünk alszik, bár ez otthon még soha nem jött össze, mert minden volt, csak alvás nem. Csipkedett minket, pakolt a polcon, mászott a fejünkre, a szundikáját dörgölte az arcunkba…szóval egyikünk sem aludt.
Miután a szobánkat elfoglaltuk, kimerült kislányunkat 2 órán át próbáltuk alvásra bírni, de csak nem aludt. Így hát elindultunk a fürdőbe.
Termál-, gyerek-, és úszómedence mellett, szaunák, szolárium, masszázs és egyéb szolgáltatások igénybevételére van lehetőség.
Mivel babát nem ajánlott vinni a szaunába, ezért mi a gyerekmedencében barátkoztunk kis pajtásokkal, amíg apa szaunázott.
Hanna nagyon hamar fáradt lett, nyűglődni kezdett ezért visszavonulót fújtunk.
Közben a recepción érdeklődtem, hogy van-e lehetőség babaágyat kérni, mert kislányunk mégis úgy gondolta, egyedül alszik.
Azonnal kaptunk is ágyat. A recepciós kedves, barátságos volt.
Ezután a mi kis gyönyörűségünk, az új, átmeneti fekhelyében úgy aludt, mint egy kis angyal.
Vacsoraidő volt már javában, mikor felébredt.
Az étterem előterében megszámlálhatatlan féle étel. Levesek, húsok, saláták, halas ételek, köretek, mártások, édes, sós…
Minden mi szem-szájnak ingere!
A pincérek még mindig tudtak kedvesek, segítőkészek és mosolygósak, lenni, pedig szerintem néhány kilométert megtettek már a nap folyamán az étteremben.
Megmutatták, hol tudunk a babának melegíteni, és felajánlották, hogy akár éjszaka is jöhetünk.
A játszószobát Hanna örömujjongással dicsérte, és nem szívesen hagyta abba a játékot, mikor el kell búcsúzni, új “barátaitól”, akikkel játszott.
Esti fürdés után nem fogadta el a tápit és kicsit nyűgösködött, de nagy nehezen elaludt.
Sajnos éjszaka belázasodott, de fontos kellékeink, – amiket nem árt, ha magunkkal viszünk még a rövidebb utazásokra is – a lázmérő, a láz és fájdalomcsillapító velünk voltak.
Nyűgös volt. Hangosan sírt, amit feltehetően a szomszéd szobákban pihenni vágyó emberek nem biztos, hogy jó néven vettek.
Reggel kialvatlanul, fáradtan mentünk reggelizni, a vendégek mosolyogtak ránk, nyilván nem hallották az éjszakai sírást olyan mélyen aludtak, vagy a látványunk tűnt viccesnek.
Valahogy úgy nézhetünk ki, mint két háborús veterán.
Az étterem reggeli kínálata szintén pazar volt.
Hamar eldöntöttük, mindenkinek az a legjobb, ha haza utazunk, és mihamarabb megmutatjuk orvosnak a babánkat. Akinek kiderült, hogy hólyagos garatgyulladása van. Valószínűleg otthon is kijött volna rajta. Semmi előjele nem volt. A megérkezésünkkor és még a késő délután során sem tűnt levertnek, betegnek. Akármennyire óvjuk gyermekeinket a betegség a legváratlanabb helyzetekben tud riadalmat, és kellemetlenséget okozni.
Összességében elmondhatom, hogy nálunk a Hotel Orchidea Tengelic elnyerte az igazi “bababarát” hotel címet!
Aki oda utazik nem fog csalódni! A szobában és fürdőszobában meleg van, az ár- érték arány teljesen korrekt, a tisztaság, a személyzet, az ételek mind csillagos ötöst érdemelnek! Itt tényleg mindenki azért dolgozik, hogy teljes legyen a kikapcsolódás, pihenés.
Köszönjük nekik!
Bízom benne, hogy a következő wellnessünket nem fogja megzavarni semmilyen ronda betegség!
Jó tanácsok babásoknak: ha előre jelzitek, hogy szeretnétek babaágyat a szobába, már úgy várnak titeket😉
Mindig legyen nálunk, lázmérő, láz és fájdalomcsillapító szirup vagy kúp, hányás csillapító!!! 🙂
A babák általában jól viselik a környezetváltozást. Fontos, hogy elsősorban ne a saját kikapcsolódásunkat tartsuk szem előtt, hanem a baba és a többi vendég pihenését is.
Legyünk körültekintőek, és megértőek! A sírós, nyugtalan baba valószínűleg a szokatlan környezet miatt, válhat sírósabbá, még akkor is, ha nem bujkál benne semmiféle betegség, de próbáljuk meg, a többi vendég pihenését nem zavarni és tiszteletben tartani!
Amit kisbabával érkezők elvárnak a többi vendégtől, hogy ők is legyenek tekintettel a baba pihenésére, és türelemmel!
Nagy Anett
Kommentek