Elmúlt egy év. Az emlékek, az érzések, amiket akkor átéltem még mindig itt vannak. Örök nyomot hagytak.
A császármetszés után az örzőben nehezen telt az idő. Fájdalmak, félelmek, aggodalmak, nehezen kifejezhető érzések kavarogtak bennem.
Folyton az járt a fejemben mi lehet a kisbabámmal. Éjszaka volt. A szobában nem voltam egyedül. Mégis magamba fordulva, mozdulatlanul feküdtem. Azt a boldogságérzést kerestem, a lelki nyugalmat, amit már kétszer átéltem.
Percenként néztem az időt, és vártam, hogy kimenjen a zsibbadás a testem alsó részéből. Sejtettem, hogy nem lesz kellemes, de kelhessek már fel végre, ebből a nyomorult ágyból.
A babáról apa készített egy fotót. Ez volt minden, amibe kapaszkodtam. Nehéz volt nélküle. Nem tudtam megölelni. Vágytam az illatára, a kis puha baba bőrére. Tudtam, hogy ezek az apróságok minden fájdalmat elmulasztanak. Ezektől olyan eufórikus állapotba kerül az anya, de nálunk ez most nem így alakult.
Hibáztattam magam, dühös voltam, hogy ez így történt. Gyászoltam a terhességem. Azt a legszebb időszakot ami még hátra volt, és aminek idő előtt vége lett.
Amikor felkészül a testem, a lelkem a baba érkezésére. Mikor minden a helyére kerül, a bőrönd bepakolva vár, és mikor örömmel, várakozással telve megyek a kórházba, ahol világra jön a várva várt kisbabánk. Gyászoltam ezt a részét.
A helyzetet még jobban nehezítette, hogy szobatársamnak kihozták a babáját. Zokogtam csendben, és már nem éreztem a fizikai fájdalmat, a lelkem fájt nagyon.
Miután a zsibbadás elmúlt, felkelhettem. Megkérdezte a nővérke, hogy szeretnék-e inkább itt fent maradni az osztályon, vagy szívesebben mennék a szülészeti osztályra.
Mivel a babámat nem kaphattam meg, ezért úgy éreztem, hogy jobb, ha nem kínzom magam, azzal, hogy látom mások, boldogságát amikor a babájukkal vannak, ezért inkább maradtam.
Amint felkeltem, már nem érdekelt más, csak látni akartam. Az első pillanattól kezdve, minden lehetőséget kihasználva a koraszülött osztályon töltöttem az időt, hogy a kis csöppségem mellett lehessek, aki pici, kis törékeny létére igazi erős kisbaba volt.
A koraszülött intenzív osztályon speciálisan, erre szakosodott orvosok, ápolók, szakápolók végzik a munkájukat. Akiknek nem csak a babák szakszerű ellátása, életmentése, egészségi állapotuk helyreállítása a feladata, hanem segítik a szülőket ebben a nehéz helyzetben. Tájékoztatják és megnyugtatják őket. Megpróbálják elmagyarázni, mi történik éppen a csöppséggel, mi számít jónak. Képesek együtt örülni, olykor együtt sírni a szülővel. Ők igazi angyalok!!!
Szerencsések vagyunk! Hanna állapota stabil volt, nem kellett lélegeztetni, légzés rásegítésre sem volt szükség.
Összesen 7 napot töltött a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Koraszülött Intenzív Osztályán.
Ezeken az osztályokon igen szigorú szabályok szerint történik a látogatás.
Általánosságban, naponta kétszer, a délelőtti órákban rövidebb, délután hosszabb ideig lehet látogatni. Szigorúan csak a szülők mehetnek be a babához, fertőtlenítés és védőruha viselése után. A folyosón elhelyezve egy asztalka található, ahová a baba nevével ellátott anyatejet lehet elhelyezni, amit a személyzet hűtőben tárol a következő etetésig.
Az első néhány napban nem is mertem megkérdezni, hogy előre láthatólag mennyi időt kell a babámnak itt tölteni.
A nap egy részében azon munkálkodtam, hogy minél több anyatejet tudjak lefejni, amiben a Klinikai Védőnő az első pár órától nagy segítséget nyújtott. Teljesen mindegy volt, hogy volt már tapasztalatom, jól esett a törődés.
Koraszüléskor az édesanya szervezete, ugyanúgy reagál, mint a rendes időre szült anyáknak. Beindul a tejtermelés, és bármilyen hihetetlen, a “koraanyák” anyatejének összetétele a korababák fejletlen immunrendszeréhez igazodik. Sokkal nagyobb az anyatej energiatartalma, több fehérjét, zsírt, ásványi sót és immunanyagot tartalmaz, ugyanakkor kevesebb a laktóz tartalma. A különbségnek köszönhetően sokkal könnyebben meg tudja emészteni a koraszülött baba az anyatejet. Az ő étkezésükhöz még az a néhány mili is óriási mennyiség. A legelső adag 2 ml, a második már majdnem 5ml volt.
A lefejt tejet az újszülött osztályra vittem, ahol a hűtőben tárolták. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Tudták, mennyire nehéz dolog császármetszés után úgy anyatejet produkálni, hogy a babám nem tudom mellre tenni, mert még nagyon gyenge, valamint a lelki állapota sem éppen a legjobb az anyukának.
Saját fotó, mások számára nem használható
Az osztályon egy úgynevezett laktációs szoba volt kialakítva, nagyon jól felszerelt, modern mellszívó gépekkel. Ezek segítségével sikerült egyre több tejet vinni a babának.
A nap másik részében a picikém mellett voltam. Az állapota jó volt, táplálható volt cumisüvegből nem kellett semmi féle beavatkozás, bár Hannának eléggé visszaesett a súlya, ami teljesen normális, mégis nagyon aggódtam, hogy így is nagyon picuri.
Saját fotó, mások számára nem használható
Eközben otthon lázas munkálatok és készülődés folyt, mivel a vártnál sokkal hamarabb érkező kislányunknak még nem sikerült berendeznünk, előkészülnünk az érkezésére. Apa fáradhatatlanul csinálta a pelenkázót, rakta össze a babaágyat, a nagylányom takarított, a mama pedig készítette a baba ruháit, mosta, vasalta és az eddig vásárolt ruhák mérete miatt, szükség volt kisebb méretűek beszerzésére is.
Apa másfél órát utazott oda, hogy megsimogassa, megölelhesse egy szem kislányát, majd ugyanennyit utazott haza a szakadó hóesésben, ahol készítette a baba helyét.
Egy este, lehetett már tíz vagy tizenegy óra is, mikor csipogott a telefonom. Apa üzenetet küldött: „Kész a szentély. Jöhettek!” és egy kép, amin gyönyörűen, minden a helyén, a babaágy, a pelenkázó, a falon díszes betűk:” HANNA”, és egy tündér. Megható volt!
Saját fotó, mások számára nem használható
A harmadik napon a délelőtti látogatás alkalmával mosolyogva fogadtak, hogy „Anyuka, kösse fel a gatyát! Nem lesz egyszerű otthon! A kis rendbontó a mai reggel kiharcolta magának, hogy első legyen az evésben, és meg is kellett emelni az adagját!” Tudták, hogy ez a hír nagyon sokat jelent nekem! Annyira boldog voltam, hogy örömömben sírva fakadtam.
A délutáni látogatásra már apa is megérkezett. A kezemben tartottam Hannát, mert mikor megérkeztem sírdogált és tudtam, hogy szüksége van rám, ahogyan nekem is rá… érezni akartam az illatát, megnyugodni a közelségétől.
Közben osztály átadás történt műszakváltás miatt, ezért el kellett hagynunk a szobát. Normál esetben csak egyik szülő tartózkodhat a babánál, de mivel nem volt másnál látogató így bent lehettünk mindketten. Hannát visszatettem az ágyába, de láthatólag jobban érezte magát nálam, mert sírni kezdett. Először csak olyan nyöszörgős volt, aztán egyre hangosabb, majd már szinte fülsüketítő hangon sírt. Az éjszakára érkező ápolónő kiszólt, hogy a miénk-e a baba, mi válaszoltunk, hogy igen, majd behívott minket. Ahogy kezembe vettem, már nem sírt. Megpróbáltuk mellre tenni. Nagyon ügyes volt, tudta mit kell csinálni, de nem igazán sikerült mérhető mennyiség.
A nem várt élethelyzet, a trauma feldolgozása a család minden tagjának nehéz, sokszor segítség nélkül nem is sikerül.
Szerencsére, több városban működnek már olyan, szervezetek, ahol nagy hangsúlyt fektetnek, a koraszülés élményének feldolgozására. Én is részt vettem ilyen programon, és nagy segítséget jelentett, hogy megértsem, ami történt, nem az én hibám.
Ekkor döntöttem, úgy, hogy én is segíteni szeretnék a sorstársaimon és Mentor leszek.
Fotó forrása: Koraszülőként is értékes – K mint, koraszülött
Sorstársak, akik ugyanazt átélték. Akik tudják, hogy ami veletek történik, azon ők már túl vannak, de soha nem felejtik el, és ha lassan is, de eljön a pillanat, a sok megpróbáltatás ellenére, mikor kiléptek azon a bizonyos ajtón és hazavihetitek a PICi babátokat.
Bízzatok a kis harcosokban! Náluk, nálatok nagyobb harcosok nem léteznek! Ők a mi kis bajnokaink!
“Van élet a PIC után!”
Nagy Anett
Kommentek