Koraanyu

Felvettem a ritmust a fiatalabb generációval!

By Nagy Anett

November 25, 2019

Többször feltették, nekem a kérdést, hogyan lettem blogger. Magam is elgondolkodtam, hogy 44 évesen, pici babával egy teljesen új, modern világban mit is akarok, hiszen annyian vannak, akik ezzel foglalkoznak, és általában fiatalabbak, akiknek kicsit több idejük van, és jobban tudnak “mozogni” a ciber világban. Abban biztos voltam, hogy írni jó, szeretem csinálni.

Boldogsággal, és energiával töltött el, ahogy egyre többen olvasták az írásaimat.  

Rájöttem, hogy kicsit összetettebb dologról van szó, minthogy írunk, aztán ennyi…

Rengeteg dolog van, amiről még csak nem is hallottam, de google a barátom, ő mindent is tud.

Sok esetben alapvető problémát jelentettek az idegen szavak. (Még most is) Azért mikor, rákerestem egy szó jelentésére és csak angol nyelvű leírást találtam, ráfagyott a mosoly az arcomra.

Eszembe jutott, mikor néhány évvel ezelőtt, nagy gyermekeimmel elkezdtünk messengeren üzeneteket küldeni egymásnak, és írták, hogy XD, én is elkezdtem használni, és néhány hét múlva megkérdeztem tőlük, mondják már meg mit jelent az, hogy XD…

Mondanom sem kell, hogy hatalmas nevetéssel reagáltak, legfőképpen azért, hogy egy jó ideje használom, de nem tudom, hogy mit jelent.

Nyitott vagyok az új ismeretekre, bár talán kicsit lassabban haladok az elsajátításban, mintha 20 évvel fiatalabb lennék, de nem adom fel!

Hogy van energiám mindenhez?

Alapvetően, szeretem a pörgést. Nem tudom milyen unatkozni, pedig párszor elhatároztam már, hogy kipróbálom. 

Alvás igényem kb 4-5 óra, ami azt jelenti, hogy a családom amikor elalszik, én még javában tevékenykedek, és amikor felébrednek, én már újra benne vagyok valamiben. Általában ilyenkor születnek a blog bejegyzéseim. A témákat, napközben egy-egy felmerülő gondolat után írom meg. Előfordul, hogy több téma is foglalkoztat. 

Önkéntesként is tevékenykedek, mint mentor, aki koraszülöttek családjának segít a koraszülés traumáját feldolgozni. Rendezvényeken veszünk részt, és saját rendezvényeket szervezünk, mentortársammal, ahol felhívjuk a leendő szülők, az emberek figyelmét a koraszülésre, erre a családokat érintő váratlan élethelyzetre. 

Ezek a feladatok motiválnak, és energiával töltenek fel. 

Valójában, én is élem a családos anyukák életét. Főzök, mosok, vasalok, takarítok….és mosogatok is.

A babám, aki lassan egy éves, mindenhová elkisér. Legutóbb a Városházára is magammal vittem, ahová egy rendezvény lebonyolításához kellett engedélyt kérnem. 

Nem mindig tudom megoldani a felügyeletét. Véleményem szerint, a gyermek egészséges fejlődéséhez ez is hozzátartozik. 

Próbálom az életünket, a mindennapjainkat úgy alakítani, hogy ne törjön rám a “gyes betegség”. Úgy vélem, hogy minden fejben dől el!

Én így élem az életem 44 évesen, egy pici babával. Lendületesen, energikusan…

Azt hiszem nekem sikerült felvennem a ritmust a fiatalabb generációval!

Nagy Anett