Biztosan előfordult mással is, hogy néhány napra teljesen egyedül maradt a babájával. Nálunk olykor úgy alakul, hogy apa külföldre utazik, dolgozni, a velünk élő nagylányom pedig édesapjához megy néhány napra.
Mikor Hanna még kisebb volt, vagyis nem volt ennyire aktív a mozgása lényegesen egyszerűbb helyzetben voltam. Manapság ezek a „nyugodtan zuhanyozz le” időszakok véget értek.
A mozgása, amióta meg tanult forogni, teljesen felgyorsult, és azt hiszem, mondhatom, hogy estéből reggelre ébredve tud új dolgot produkálni.
Azon kívül, hogy hihetetlenül mozgékony a kíváncsisága sem mindennapi.
Apa két hétre utazott el. Hanna legbiztonságosabb helye a kiságyban volt. Eddig nyoma sem volt, annak, hogy ő ott „nem érzi jól magát”.
Az ágyat már előtte lejjebb engedtük, de hogy könnyebben hozzá tudjak férni, nem engedtük túl mélyre, azzal a címszóval, hogy még úgysem tud felkapaszkodni.
Kúszik-, mászik, de nem próbálta magát felhúzni. Arra van még legalább egy hónapunk!
Este csináltam egy bevásárló listát, amit be kell szereznünk a másnap reggeli körút alkalmával. Elég hosszúra sikerült, de nem gáz, hiszen nem nagy dolgok, inkább sok apróság, ami belefér a kosárba így simán fel tudjuk cipelni.
Kivételesen valami miatt Hanna, már fél 5 kor felébredt, ami nem jellemző rá. Sikongatva, vidáman, mint aki már kialudta magát.
A kiságyában alszik rendszerint, de most gondoltam kicsit odaveszem magam mellé, hátha vissza tudom még altatni.
Nem sikerült fekve maradnia, folyamatosan matatott és forgolódott vidáman. Az alvós nyuszit dörgölte az arcomba, amit már tisztára összenyálazott, nehogy véletlen elszunnyadjak, amikor ő már unja a lustálkodást. Gondoltam ebből nem lesz alvás.
Visszatettem az ágyába hátha…, de a kisbabám vidáman mosolyogva nézett rám a kiságy rácsaiba kapaszkodva, mindkét kezével.
Ennek bizony fele sem tréfa, ez a gyerek megálmodta, hogyan kell felkapaszkodni. Vártam mennyire sikerül az attrakció.
Megnyugodva tapasztaltam, hogy hasalva kapaszkodik mindkét kezével, a lábával még nem tud mit kezdeni. No para!!!
Közben kávét főztem, készíteni kezdtem az ennivalóját, mert a mi reggelünk ma kicsit korábban a szokásosnál, de bizony beindult. Annyi baj legyen, úgyis rekkenő hőség lesz odakint, legalább hamarabb végzünk a bevásárlással.
Mire a kávén túl voltam, feltűnően nagy csend lett. Hanna jól megviccelt, elaludt. Én meg már megkávéztam! Sebaj!
Legalább egy csomó dolgot meg tudok csinálni mire, felkel.
Elindítottam a sterilizálást és csendben összeszedtem a baba dolgait, majd a mosógépbe pakoltam, leszedtem a szárítót. Már csak el kell indítani, ha visszaértünk a bevásárlásból.
Szuper! Ma talán még jut időm arra is, hogy a lábamon lévő szőrtől megszabaduljak! Nem is emlékszem legutóbb mikor sikerült, csak arra, az is két napba telt, mire teljesen elkészültem vele.
Bekukkantottam és örömmel tapasztaltam, hogy még békésen alszik.
Besuhantam hát a fürdőszobába és elkezdtem szabaddá tenni a lábam, a rajta kialakult „subától”.
A fejemben ott motoszkált a hajnali kapaszkodás, így kb 3 perc után nyugtalanság fogott el, és azonnal a szobába siettem megnézni a kis izgága bébim.
Már a nagy szemeket láttam és a mosolygós arcocskát, ahogyan néz rám. Imádom ezt a tekintetet!
A lábam egy részével végeztem, úgy kb. az egyik lábszáram már félig kész.
Kicsit furin néz ki, de annyi baj legyen!
Megetettem a babám, és visszatettem az ágyba, hogy ne rázzam ki a kajcsit belőle öltözés közben. Gondoltam, hamar lezuhanyozok. Ahogy kinyitottam a csapot, a fejemben a felvillanó kép újra a babám kapaszkodása a rácsban című felvonás, ezért elzártam a csapot és hamar eldöntöttem, hogy elhalasztom ezt a dolgot, majd ha alszik, mindent megcsinálok!
Előzőleg sikerült a háztartási hulladékot szétválogatni, úgy hogy a szemét levételét is egy úttal meg tudjuk oldani.
Üres műanyagok a kosárban, szemetes összekötve, gyerek tisztába téve, megmosdatva, felöltözve. Anyuka egyik lába félig szőrtelenítve… de, sikerült elindulnunk.
A bébi hordozó nagyon praktikus megoldás, mert csak bele teszem a vázba és már indulhatunk is.
Felkaptam vállamra a „túlélő táskát”, aminek a tartalma elég sok mindent rejt.
Nyár van 38 fok, de egy vékony pulcsi és sapka, pelenka, popsi krém, nedves törlőkendő, zokni, vékony hosszú nadrág, innivaló, némi játék, papír zsebkendő, ezekre bármikor szükség lehet.
Még akkor is, ha 10 perc séta a bolt!
Kezemben a hordozóval, ami gyerekestől lehet vagy 10 kiló, másik kezemen a kosárban a műanyagokkal, és a szemeteszsákkal megindulunk az első emeletről.
A boltba menet megígértem Hannának, hogy ha végeztünk, a szökőkúthoz megyünk.
Az üzletben történő közlekedés külön felvonás. Nem túl nagy hely van a babakocsisok számára, de ehhez képest próbálunk „rendesen, kulturált módon” közlekedni, nem zavarva vásárló társainkat, akik a sorok között keresztben hagyják a kosaraikat, és fél órán keresztül néznek egy irányba. Szépen illedelmesen háromszor megkérem, hogy egy pillanatra függessze fel, amit csinál és lépjen odébb egy fél lépést, mert szeretnénk haladni, a nélkül, hogy rátolnánk a lábára a kocsit.
A pénztárnál egy helyen férünk ki a babakocsival, és egy idős bácsi nagyon kedvesen maga elé engedett minket, közben megcsodálva a nagy szemmel nézelődő kisbabám.
Hanna nagy örömére irányt veszünk a szökőkúthoz. Kiveszem a kocsiból, de már alig bírja kivárni. Örömében jár keze, lába, sikít és tapsol! Nem unja a látványt, pedig naponta látja. Tartok tőle, ha menni tud majd, lehet, hogy érdemesebb lesz szorosan fogni a kezecskéjét, mert a kíváncsisága rendkívüli és azt nem ússzuk meg szárazon!
Szökőkút után útnak indultunk, de a dinnyeárus standhoz még elmegyünk egy kis gyümölcsért.
Mivel a halászpart előtt megyünk el, visszafelé természetesen nem hagyhatjuk ki a vadkacsákat.
Leülünk a lépcsőre és a kacsákat nézzük.
Hanna a babakocsiban, már nem nagyon alszik, mert rengeteg érdekes dolog van, amiről nem szeretne lemaradni.
Hazaindulunk. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, és hamarosan ebédidő van.
Kipakolás, és irány az első emelet! Ez már kicsit bonyolultabb mutatvány. Az edzett anyukák tudják, miről beszélek.
A tárolóban, ahol a babakocsival parkolunk a műanyagoktól megszabadított kosarunk gúnyosan vigyorog ránk.
Nem ijedek meg, hiszen naponta gyúrunk együtt. A kosár, Hanna és a hordozó.
A babakocsi kosarából pakolászok, aztán vissza, mert valahogy nem sikerült elsőre úgy pakolni, hogy minden beleférjen.
Kirakóhoz hasonlítanám!
Pár dolgot a „túlélő táskába” is kell raknom, mert nem szeretnék még egy kört futni.
Ha törik, ha szakad, akkor is felviszem!
Táska a vállamon, hordozó Hannástól a karomon, a kosár megpakolva a kezemben. Bezárom a „parkoló” ajtaját, de, hogy ne kelljen, a lakáskulcsot keresgélnem a baba lábához csúsztatom óvatosan, nehogy észrevegye, mert újabban azt játssza, hogy mindent kidobál.
Közel 40 fok van, és alapállásban is folyik a víz rólam.
Kedves szomszédasszony nyúl a kosárért, hogy segít, de finoman megkérem, hogy el ne vegye, mert pont egyensúlyban vagyok.
A bejáratnál megállok. Akkor most, hogyan tovább, kiabáljam el magam, hogy „segítség”, vagy pakoljak le a lépcsőre, hogy a kapukódot be tudjam ütni, vagy várjak, míg jön valaki, aki beenged.
Megmenekültünk! Jön a postás, nem kell újra lepakolni, felpakolni és új lendületet venni a lépcső megmászásához.
Folyosó, aztán a lépcső előtt nagy levegő és már suhanunk is fel. Hanna közben megtalálja a kulcsot. Szinte könyörögve kérem, hogy most ne dobja ki, de hiába, mire a mondat végére érek, már hallom, hogy a kulcs a folyosó csendjében csörög a padlón. Na bakker!
Lepakolok, felveszem a kulcsot és a folyosó közepén hagyom a cuccokat, míg az ajtó elé viszem a hordozót, majd vissza a lerakott dolgokért, ezt már futva. Az edzőterem ehhez képest amatőr!
Betolok mindent az ajtón, csak bent legyünk már végre! Ez bizony kemény volt! Szinte hallottam, ahogyan égett a zsírréteg rajtam, ebben a hőségben.
Hannának is melege van, leizzadt ezért gyorsan engedek vizet a kádba, és beülök a gyerek mellé. Játszunk, kacarászunk, aminek az a vége, hogy nem nagyon akar kijönni a vízből, de enni kell, aztán alvás.
Ebéd utáni alváshoz klímát kapcsolok, hogy kicsit lehűtsem a lakást, ahol 30 fok alá nem igazán megy napok óta a hőmérséklet, csak a klímával.
Hanna nem nagyon akar sem feküdni, sem aludni. Már lassan a következő evés jön, de le sem csukta a szemét. Már próbáltam a karomban ringatni, a nagyágyra fektettem, puszilgattam volna a szemét, de nem hagyta. Egyszerűen nem sikerült fekve tartani sem.
Érzem rajta, hogy ma valahogy nem akar mást, csak engem. Biztosan hiányzik neki apa, és a nővére. Tudom, hogy pici, de igenis tudja, megszokta és szereti ha mindannyian körülötte vagyunk. Most csak én maradtam vele! Nem hagyhatom, hogy szomorkodjon! Szüksége van rám!
Úgy határoztam, letelepszünk a szőnyegre és játszunk, mondókázunk, mesélünk, ameddig el nem alszik a törpe.
Nem akar egyedül lenni, igényeli a jelenlétem, a közelségem.
Az alvás a későbbiekben sem ment az ágyában, ezért egy ideig a karomban, majd az ágyra téve végre elaludt. Nem raktam a babaágyba, őriztem, és gyönyörködtem benne.
A mosással végzett a mosógép, kiteregettünk, a vasalás megvár, a lábam szőrtelenítése sem szokott egy nap alatt meglenni…
Ezek az értékes pillanatok, amiket semmiért ki nem hagynék! Látni a sugárzó tekintetét, a mosolyát, hallani a kacagását! Csöpp kis kezével tapsikol és sikongat…látom, hogy boldog! Örül, hogy vele vagyok, és csak vele foglalkozom!